GP2es csapat a Forma-1ben
Felmerült, hogy az iSport nevű jelenleg GP2es csapat jövőre a Forma-1ben is szerencsét próbál, ennek oka a jövőre tervezett költségvetési sapka, mivel így nem feltétlen kerülnének költségvetési hátrányba a nagyobb csapatokkal szemben, és akár egy jó döntés is lehet ez. Azért mindenféleképpen jónak tartom, mert így legalább több csapat lenne jelen a Forma-1ben, ami mindenféleképpen pozitív.
Egyébként az iSport-nál az egyik pilóta jelenleg Bruno Senna, aki így végre bemutatkozhatna a Forma-1ben, ha már egyelőre Nelson helyére nem veszik be.
Balesetek 1993-2008
Youtube-on bukkantam erre a nagyon jó videóra 1993 és 2008 között történt balesetek zenével aláfestve, ami szerintem itt jó, a képsorok szintén, aki még nem talált rá, nem látta, annak kötelező megnézni ;)
Bahrein időmérő képekben
Bahreini időmérő képekkel illusztrálva, amik jók, Bad Boys zenével, ami meg nem az. Azért egy nézést meg ér:)
Háromból négy - Button nyert Bahreinben!
Button ismét győzni tudott, engem picit meglepett, nem vártam volna pont őt, inkább Trulli, Vettel kettősből vártam a győztest, ugyanakkor Button teljesen megérdemelten győzőtt ismét.
Vettel 2. helye szintén jónak mondható, Trulli és a Toyota viszont csalódott, mivel egy sokkal jobb futamra számítottak és a tegnapi napot követően én is így vagyok ezzel, sajnálom, hogy nem jött nekik össze.
A McLaren 4. helye viszont meglepetés, hazugságok nélkül is képesek jó versenyt futni, illetve Hamilton, mert Kovalainnen 12. helyét nem nevezném jónak, sőt egész más jelzőket lehet rá használni.
Az ötödik helyen Barrichello végzett, aki egyedüliként 3szor is a boxba látogatott, nem értettem teljesen, hogy miért, bár szerintem ahhoz képest az 5. hely nem is rossz, de végezhetett volna sokkal előbb, majd kiváncsi leszek a nyilatkozatokra, hogy mivel is indokolják, ezt az érdekes lépést.
A Ferrari végre pontot szerzett, ideje volt, 2 pont 3 pontot, hát kevés, rohadt kevés, de nagyon nehezen összejött. Massa versenye persze most is pocsék volt, talán Spanyolországra elő tud valamivel rukkolni a Ferrari, ha nem akkor ők fel is adják az idei évet.
Alonso a 8. helyen végzett, egyetlen egy pontot szerezve így, hát a Renault ennyit tud, vele.
A Toyotákra visszatérve, érdekes volt a taktikájuk, mivel pont az ellenkezőjét csinálták annak, amit a többi csapat csinált, hát utólag már látjuk, hogy a húzás nem jött be, sőt én részben ennek a számlájára írnám, hogy így sikerült nekik a futam ahogy.
Még érdekessége a versenynek, hogy Nakadzsima személyeben csak egyetlen kiesőnk volt, ez azért szerintem ritka, és az autók jól bírták a meleget.
Eredmények a tovább után.
A Toyota végre az élen + súlyadatok
Igen, végre a Toyota az élre került, és én a holnapi versenyen is valami hasonlót várok a csapattól. Végre, hiszen a Toyota már évek óta jelen van a Forma-1ben, és néha észrevétették magukat, de legtöbbször csak az ígéreteket hallottuk év elején, hogy most tényleg rohadt jó az autó, és majd idén megmutatják. Úgy néz ki ez most elérkezett, most tényleg kezdik megmutatni.
Hozzá kell tenni, hogy a két Toyota volt a legkönnyebb, szóval talán ezért is a hatalmas fölény, ugyanakkor a 3. helyen végzett Vettelnél már nem ez játszott szerepet, hanem egyszerűen gyors volt, szóval talán, ha találgatásokba kéne bocsátkoznom, és nem robban le a Red Bull Vettel alatt, akkor hatalmas győzelmi esélyei vannak a németnek.
Aztán aki még meglepetés nekem, szintén a súlyadatokat is figyelembe véve, az Hamilton, hiszen kis hazug barátunk Barrichellonál nehezebb volt, ugyanakkor eggyel előrébb végzett, a McLarennél kicsit bíznak is abba, hogy elcsípik a dobogót, hát ha más nem legfeljebb hazudnak érte megint :)
Alonso hozta, amit várni lehet tőle, csapattársa Senior Piquet szintén... bár most a Q2be bejutott, és ott lett utolsó. Komolyan én már nem tudom mióta írom, hogy csodálnám ha a következő futamon ott lenne, de hát mindig ott van. A Ferrarik Q1be jutottak, én mostmár elvárom tőlük a pontszerzést, még ha összesen 1 pont is lesz, de 4. futam, és most talán picit javultak, ugye a KERSnek a hatása náluk elég jól kijött, nem úgy mint a BMW-knél... ahol igazából semmi nem jött ki, ha csak az nem, hogy rém gyenge az autó, és engem ez jobban meglep, mint hogy Piquet még mindig a Renaultnál van.
A Force Indiákat említeném még meg, hát én attól függetlenül, hogy szabadedzés eredményéből nem indulunk ki, picit többet vártam tőlük, ugye újjítások, diffúzor, és az időmérőn csak nem jött össze, sőt Sutilt 3 hellyel hátrébb is sorolták Webber feltartása miatt, aki meg elég gyorsan kiesett, ez is mindenféleképpen egy negatív meglepetés, és nem írnám én feltétlen a feltartás számlájára, hiszen francért kell az utolsó pillanatra hagyni a bejutást, mikor tudják nagyon jól, hogy akkor az ilyesmi előfordulhat.
Az időmérő eredménye és a súlyadatok a tovább után.
Csak a rend kedvéért - 3. szabadedzés
Hát ma is voltak egyéb teendőim ezért sajnos csak ilyen későn kerültem ide, és tudok eredményeket közölni, szóval a 3. szabadedzése a tovább után, véleményt nem mondok, hiszen mostmár minek.
Bahrein - A második felvonás
Véget ért a második szabadedzés is, és itt már azért az újabban megszokott sorrendben végeztek a versenyzők, Rosberg ismét szabadedzést nyert. Ami engem meglepett, hogy a második Alonso lett, mindenesetre a délelőtti szabadedzést követően ez talán pozitív változás. A Brawn GP-k kiugró teljesítménye egyelőre még elmarad, gondolom a holnapi időmérőre tartogatják erejük, ahogy azt megszokhattuk tőlük. A Red Bullok most jobban mentek, és Sutil a 7. helyen végzett, ami azért érdemes észben tartani, és figyelni rá majd a futamon is.
Amilyen jól mentek a BMW-k délelőtt, most olyan rosszak voltak, de ez a McLarenekre is jellemző, illetve a Ferrarik is hátrébb végeztek.
Holnap ugye lesz még egy 3. szabadedzés, aztán délután 1 órától pedig időmérő. Eredmények és értékelés majd lehet, hogy csak este várható. A most elért idők pedig a tovább után!
Bahrein - 1. szabadedzés
Tegnap elmaradt a frissítés, hát mókás napom volt és időhiányában elmaradt, ma viszont szabadedzés volt vala, és még lesz vala, 22 perc múlva, hát annak az eredményeit majd csak fél 5 felé tudom szemléltetni, de addig is a Tovább után itt az első szabadedzés.
Kavarodások történtek már megint, Hamilton a két BMW előtt nyerte a szabadedzést, ami azért egyelőre mindenféleképpen biztató a BMWk szempontjából, a Brawn GP-k egyelőre középmezőnyben foglalnak helyet. A Reanult továbbra is szar, de Piquet még Alonso előtt van, hát időmérőn ez biztos változni fog. A Red Bulloktól is csak középmezőnybe futotta, de hát nem jelent ez még semmit. Ami viszont érdekes, hogy az utolsó két helyen a Toro Rosso végzett.
Többi eredményet akkor a tovább után.
Készüljünk a Red Bull showra! - 2. rész
Újabb Red Bull show videó, a helyszín ezúttal Chile, még 2006ban, szóval nem túl mostani, de azért nézzétek nagy mosollyal és várakozással az arcotokon ;)
Holnap pedig a Tisza Rádióban Forma-1es magazin, este 6 és 7 között
Bahrain - Szárazság
Előre láthatólag az eddigiektől eltérően hatalmas hőség és szárazság várja majd a csapatokat Bahrain-be, ez mondjuk nem meglepő, lévén az ország elhelyezkedése miatt.
Érdekes lehet, hogy az autók, a motorok főként, hogy fogják bírni a nagy meleget, és hogy a homok mennyire fog bezavarni, mivel Bahrainben ebből szokott probléma lenni.
Egyébként itt ragadnám meg az alkalmat, hogy bejelentsem, a csütörtöki Forma-1es magazin a Tisza Rádióban egy órával hamarabb fog kezdődni a szokásosnál, szóval 5 és 6 között lehet hallani, este 6 és 7 óra között lehet hallani. A téma természetesen a Kínai Nagydíj, a következő verseny, illetve a soron következő világbajnok, ha jól rémlik Ascari a soros!
A McLaren vinné Vettel-t!
Nem csodálom, bár ugye a McLaren mostani formáját elnézve Vettel hülye lenne odaigazolni, ugyanakkor a tradíciókat nézve nem rossz választás, bár véleményem szerint a McLaren az utóbbi időben elzüllöt, ha fogalmazhatok így, botrányok a csapatnál, csalások, hazugságok... úgy összefoglalva, ez pedig nem túl nyerő.
Az okosok tudni vélik, hogy Vettel akár jövőre is versenyezhetne a McLarennél, Kovalainnen helyén. Ami szerintem érdekes lenne, hiszen Hamilton nem tudom hogy viselné ha adott esettben Vettel elverné őt... sőt hát most is elveri, csak egy csapatba lennének és mindezt úgy tenné, mert hogy sokak szerint, (szerintem is) Vettel jobb mint Hamilton, és ez mellett abszolút kitartok tűzon-vízen át.
Megkell említeni, hogy a BMW is érdeklődik természetesen Vettel iránt, sőt hát korábban a Ferrarinál is felmerült a neve, legalábbis pletyka szinten. Szóval kérő van elég, kiváncsi vagyok mit lép Vettel. Hiszen az évvégén az is elképzelhető, hogy világbajnok lesz, mondjuk ne rohanjunk annyira előre! Egyelőre következik Bahrain.
Ahol Button szerint a Red Bullok és a Toyoták lesznek a legnagyobb ellenfelek. Ugye a Red Bull új diffúzorai csak Monacora lesznek készen, de a kocsi mindenféleképpen versenyképes.
Trulli vs Kubica és Sutil balesete
Végre képek helyet, mozgóképben, a két baleset, minőség nem a legjobb, de nézhető. Nem semmi volt.
Sutilt főleg sajnálom, hiszen anno Monacóban is esett már ki pontszerző helyről. De előbb utóbb csak összejön neki.
Kate és az ő Mocskos Nővére
Vettel így nevezi az autóját, Kate volt az Ausztrál Nagydíjon, amit ugye sajnos összetört, és a következő autót Kate Mocskos Nővérének nevezte el, mert, hogy ez sokkal agresszívabb. A név onnan ered, hogy régen a hajósok is elnevezték a hajót, és ez nagyon szexi dolog Vettel szerint.Mindenesetre tényleg mókás. A többi versenyző is kitalálhatna neveket az autójának, illetve ha van neve kíváncsi lennék azokra, mert érdekes lehet, hogy ki és miért nevezi el az adott módon az autóját.
"Flavio igen szókimondó, nemde?"
De, hiszen a jó öreg Briatore, még mindig fel van háborodva, és ennek hangot is ad, a legújabb alkotása:"Annak ellenére, hogy többen elleneztük, (Luca di) Montezemolónak sikerült elérnie, hogy a FOTA egységesen támogassa a Brawn GP-t, és a McLaren is ugyanezt tette, mikor hajlandó volt motort szállítani nekik.
Ám mivel (Ross) Brawn volt a technikai küldöttünk, és most ő kényszerít rá, hogy olyan pénzt költsek el, ami nem szerepel a költségvetési tervemben, és szerencsére a Honda pénzét még nem osztottuk szét, le kell ülnünk ezt megtárgyalni.
A javaslatom a következő: Brawn mindenkinél gazdagabb, mivel a teljes költségeit a Honda fizeti, sőt az idei évre további 130 milliót kapott a japán cégóriástól, szóval nálam biztosan gazdagabb."
No komment, lehet valamilyen szinten igaza van, de nevetséges. Nincs versenyképesek autójuk... és ilyen módon akar az ellenfelektől szabadulni... illetve fúrni őket, hát sportszerűségből egyes.
Ross Brawn nem nagyon nyilatkozott, mivel ő nem nagy közönség előtt szeretné ezt elintézni, és semmikép nem így ahogy Flavio.
Készüljünk a Red Bull showra! - 1. rész
Olyan izgatott vagyok a májusi szegedi Red Bull show miatt, szóval itt egy kis videó a 2007es horvátországi showról. Érdemes belenézni, és felcsigázni a kedélyeket!Kína - A balesetek képekben
Ismét egy videó, a kínai nagydíjon történt balesetek képekben. Egyelőre nem találtam jobbat. Nem feltétlen izgalmas, de egynek elmegy.
Egy fain trailer
Anno szerepelt itt pár F1-es intro, most pedig ráleltem egy nagyon jó trailerre, az új Terminátor film traileréből ismert zenével. Nagyon fasza kis cucc, aki nem ismeri azoknak nagyon ajánlom, pofás darabról van szó, kár lenne kihagyni.
Kínai nagydíj - videók
Keresgettem, kutatgattam és találtam egy-két videót y jutubon, a Sanghaji versenye utolsó 5 körét például, nem a legjobb minőségű, ugyanakkor látszik benne a Sutil-os baleset. Persze ha találok majd linkelek be jobb minőségű videókat is.
Aztán a második videón Vettel tegnapi pole pozíciós köre látható, on-board, viszont érdekessége, hogy egy 3Ds cucc az egész, elég érdekes, habár egy igazi on-board felvételnek jobban örülnék.
Végül pedig a szombati időmérő képekben, egész jó kis képekből pakolták össze, ezért tetszett meg és gondoltam itt a helye.
Coulthard is megmondta
Ott folytattuk, ahol múltkor abba hagytuk. Nagy esély volt az esőre, és volt is rendesen. A versenyzők a Safety Car mögül rajtoltak és úgy gondolom egy elég jó versenyt láthattunk most is.
Vettel jó esőben ezt eddig is tudtuk, most csak megint bizonyította, nem semmi amit a hétvégén csinált, és az autó is nagyon jónak tűnik, mivel a második helyen ugye Vettel csapattársa Webber végzett.
A Brawn autókat talán az eső picit megzavarta, hiszen a fölényük azért most elveszett, persze a 3.-4. helyre azért befértek.
A McLarenek viszont picit feljavultak, talán náluk az eső pozitívan hatott, Hamilton elég agresszíven ment, meg is lett az eredménye, pörgött össze-vissza. Előrébb is végezhetett volna, ha picit higgadtabb, bár én bánom talán a legkevésbé hogy nem volt az.
Glock a boxból rajtolva szerzett pontot, ami megint csak dícséretre méltó, és akkor a két meglepetés ember a mostani futamon. Kezdeném Sutillal, aki rettentő jól ment az esőbe... hát egy darabig, aztán kinézte a hungarocel táblát és jól neki ment, meg a gumifalnak is, de sajnáltam, mert megérdemelte volna a 2 pontot.
És akkor Buemi! Wáó, időmérőn is ügyes volt, versenyen is ügyes volt, jó hát picit neki ment Vettelnek, szóval előrébb is végezhetett volna, de autósportban nincs ha. 3 versenyből kettőn pontot szerzett, nem rossz.
Alonso a 9. lett, neki a biztonsági autó tett keresztbe, nem szerzett pontot, ugyanakkor nem érzem azt, hogy olyanm szarul teljesített volna, ennyire futja a Renaultval. Hát Piquet a 16. lett, utolsó hely, ismét egy őrült jó futam. Ott lesz még Bahreinben? Talán... Bahrein után viszont nem, és remélem is, hogy nem... egyszer lehet visszatérhet a Forma-1be, és olyan ügyes lesz mint apukája, de hát az még egy pár év.
A BMWk most, hát nem szerepeltek túl jól, talán itt is az eső lehet az ok, mert azért Kubica továbbra sem ügyetlen, és elszántságát bizonyítja az is, ahogy Trullin szószerint átgázolva akart tovább jutni.
A Ferrarikat említeném még meg, akik 3 futamon 0 pontot gyűjtöttek és ezáltal magabiztosan tartják a helyeküt a pont versenyben. Kiváncsi vagyok mikor térnek magukhoz, illetve mikor lesz a két versenyző alatt egy olyan autó, amivel Forma-1es versenyeken mondjuk pontokat lehet szerezni, ne adj isten futamot nyerni.
Szóval Vettel nyert, a Red Bull első futamgyőzelme, David Coulthard megmondta, hogy hamarosan eljön ennek is az ideje.
Végeredmény a tovább mögött.
Kínai időmérő + súlyadatok
Vettel megszerezte a Red Bull első pole-ját. Nem semmi, 1 gyors kör és mindent vitt. Mint kiderült az miatt aggódott, hogy az autó kibírja-e az időmérőt, ezért ment csak egy-egy gyors kört, és nem is hitte, hogy megszerzi a pole-t, de sikerült neki, és ha abból indulunk ki, hogy tavaly mikor pole-ból indult futamot nyert, akkor meg is van a holnapi győztes. Persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen a Red Bullok viszonylag könnyűek voltak, mindkét Red Bull a Brawnok előtt végzett, ez abszolút a súlykülönbség miatt van, persze ettől függetlenül is nagyon jók a Red Bullok. Aztán ott van a jó kis Alonso, aki igaz hogy extra könnyű autóval rajtol holnap, de mégis csak a második helyről. Éppen tegnap írtam, hogy a Renault szar... és mondjuk ezt még továbbra is fent tartom, de nem semmi, hogy a spanyol mit kihoz belőle. Drága kis Piquet persze megint valahol a sor végén van, Q1-ben ki is esett, talán már megszokásból. Nem is vagyok róla meggyőződve, hogy a következő versenyen ott lesz, persze várjuk ki a holnapot, de hát kínos helyzetben van.
Jarno Trulli csak a hatodik lett, én picit előrébb vártam, persze nem rossz hely ez neki, Glock lepett meg, hogy elég hátul végzett, és nála ugye utóbb váltó csere miatt meg kapta az 5 helyes rajtbüntetést, szóval a megtisztelő 19. helyről rajtol, érdekes, hogy nem hozták be előre, illetve lehet ma csak ennyire futotta tőle.
És akkor Buemi! Hát nem semmi, harmadik F1es versenye 10. helyről rajtol, a Torro Rossoval, Bourdais a 15. Buemi ügyes, nagyon ügyes. Remélem a holnapi nap folyamán nem lesznek technikai problémái, mert akkor jó futamot futhat.
A Ferrarik és a McLarenek továbbra is gyengélkednek, de úgy gondolom ez nem túl meglepő, az eddig látottak függvényében. Viszont a BMW-k engem megleptek, igen ők is, bár ők meg nem pozitívan, hiszen írtam is tegnap, hogy előre várom őket függetlenül a szabadedzéseken mutatotta teljesítménytől, ennek ellenére nincsennek elől.
Ami a súlyokat illető, ugye már említettem, hogy Alonso a legkönnyebb, Kovalainen és Piquet pedig a legnehezebb. Illetve Massa is elég későn fog üzemanyag utántöltésre jelentkezni, Glock viszont viszonylag könnyű autóval várja a holnapi rajtot, szóval van rá esély, hogy végig gázol a mezőnyön, ameddig üzemanyaggal bírja.
Az időmérő eredménye, illetve a súlyadatok szokás szerint a tovább után.

